Komoly problémával szembesültem, amikor letettem a
húsevésről… a családom nem így tett. Ez pedig csak a megpróbáltatásaim kezdete
volt. Aztán eljött A pillanat és összeköltöztem a párommal, ami nagy kihívás
elé állított a konyhában. Hogyan egyeztetem az ő húsimádatát az én
mentességemmel? Remélem, az ötleteim, megoldásaim másnak is segítenek, aki
hasonló cipőben jár.
Egy dolgot viszont le kell szögeznem, hogy nem vagyok a szó
keménykalapos értelmében vega. Lehet, hogy egyszer eljutok odáig, de amíg a
szükség úgy kívánja, megeszem a rakottkrumpliból a krumplit és még egy
merőkanállal a leves répás részéből is elfogadok.
Csak hát egyszerűbb azt mondani, hogy vega mint, hogy nem
eszem húst. Amíg nem kezdem el magyarázni, úgyis azt hiszik, hogy ugyanaz.
Aztán meg csak azt gondolják. Ez az egész pedig erős összefüggésben van azzal,
hogy miért nem eszem húst:
Nincsenek jól hangzó érveim az étkezési szokásaim mellett.
Pedig mennyire büszkébben vágnám ki, hogy mert sajnálom az állatokat vagy
elítélem a kegyetlen ipari megoldásokat esetleg meggyőződésem, hogy
egészségesebb így az élet. Az igazság: nem kívánom a húst. Sosem voltam valami
nagy fogyasztó, bár erre csak a párom mellett döbbentem rá, amikor volt
viszonyítási alap. Így aztán egyre kevesebbszer ettem, majd tudatosan
kiiktattam, amikor már egy kis méla undor is kerülgetett a gondolatra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése